Hazafi akcióban: Szijjártó Péter és Bogdan Aurescu román külügyminiszter sajtótájékoztatója

   

O1G - Orbán 1 Géniusz

 

Published on May 26, 2020

Bogdan Aurescu román külügyminiszter a keddi sajtótájékoztatón lényegében hosszan beszélt a semmiről, olyan diplomáciai szófordulatokat puffogtatott, mondandóját többször is megismételve, mint a stratégiai partnerség, az őszinte kommunikáció, a kölcsönös tisztelet, a konstruktív, harmonikus kapcsolat fontossága a két ország között. Ugyanakkor külön kitért arra, hogy Románia számára mennyire érzékeny időszak a mostani, és utalt arra, hogy jobban örült volna Szijjártó Péter látogatásának június 4-e, azaz a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója után. Aurescu hangsúlyozta: a román külügyminisztérium nem próbálta tovább feszíteni húrt, hiszen az elmúlt időszakban amágy is elmérgesedett a két ország közötti helyzet. Azt természetesen nem tette hozzá, hogy ez kizárólag Romániának, többek között Klaus Iohannis román elnöknek köszönhető. Ugyanakkor arra felhívta a figyelmet, hogy a “magyar személyiségek” lehetőleg ne tegyenek sértő kijelentéseket június 4-e kapcsán, tartsák tiszteletben a román alkotmányos rendet, ugyanis bármilyen negatív nyilatkozat a kétoldalú kapcsolatok további romlásához vezethet. Aurescu kiemelte továbbá, hogy az időszak jelentős Románia számára, hiszen véleménye szerint ekkor ismerte el Európa Nagy-Románia egyesülését, amely már 1918-ban is létrejött. Úgy vélte:


  AutoPlay Next Video